szesza-logo

Táncosok foglalták el a Dóm teret

2019. JÚNIUS 18.
Táncosok foglalták el a Dóm teret

Megkezdődtek a nyitóprodukció, a Hullámzó világ próbái a Szegedi Szabadtéri Játékokon Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa vezetésével – a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel együttműködve létrejövő táncjáték június 21-én, pénteken nyitja meg az új évadot.

Minden nyáron átlényegül a Dóm tér: a velencei Szent Márk teret idéző árkádok között felépül és pezsgő életre kel az ország legnagyobb szabadtéri színháza. A Szegedi Szabadtéri Játékok ünnepélyes nyitóprodukciójára, a Hullámzó világra már a látványos díszletben próbál a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a szegedi néptáncosok – a hatalmas létszámú szereplőgárda munkáját Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa vezeti.

A Hullámzó világ első részében, a Betyáréletben humoros, tanulságos, szórakoztató módon idézi fel a Táncegyüttes Rózsa Sándor és híres-hírhedt társai korát. A dramatikus táncjáték első felvonásában nemcsak nagyszerű táncosok, szólisták lépnek fel, hanem Schnell Ádám, Jászai Mari-díjas színművész is szerepel: ő alakítja Ráday grófot, a kormánybiztost.

A második felvonásra a Tóth Kázmér tervezte díszlet jelentősen átalakul, hiszen A szögedi nemzet című részben több mint 150 táncosnak kell helyet biztosítania! A szegedi nagy árvíznek emléket állító koreográfia Szeged történetét meséli el, melyben kiemelt szerepet kapnak a gyerekszereplők és a tanárnőjük, akit Fekete Gizi Jászai Mari-díjas színművész alakít. Ők vezetik végig a közönséget a város több száz évén a nagyszabású produkcióban. Zsuráfszky Zoltán rendező-koreográfus kiemelte: nagyon fontos volt számukra, hogy szegedi néptáncosokkal is dolgozzanak együtt az előadásban, mert ettől lehet igazán hiteles A szögedi nemzet. A gyerekszereplőkkel együtt pedig a szülők, nagyszülők is bevonódnak, így több generáció lehet részese annak az ünnepélyes nyitánynak, amely megszületik a Dóm téren június 21-én.

banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
banner
További hírek
news
Új színházi előadások az Újszegedi Szabadtéri Színpadon!

Hat színházi előadás gazdagítja a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évadának műsorát. A kiváló vendégprodukciók sorában nagyszabású néptáncgála, két angolszász komédia, klasszikus operett, vígjáték zenével és francia bohózat is helyet kap az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Továbbarrow

news
Koncertműsort hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Különleges koncertek sorával bővül a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös programkínálata. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon hat színvonalas est, köztük Bródy János, Fenyő Miklós, Mozi Swing, Popmúzeum, Dés László és a Stanley Jordan Quartet kínál minőségi kikapcsolódást a zenekedvelőknek.

Továbbarrow

news
A 17. század szuperhőseit hozza el a Dóm térre: Szente Vajk rendezi A 3 testőrt

Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezi a Szegedi Szabadtéri Játékok új bemutatóját. Szente Vajk friss megközelítésben, a Dóm tér kiváló adottságainak teljeskörű kihasználásával állítja színpadra A 3 testőr című musicalt 2025-ben.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás