szesza-logo

Négyezren már megváltották jegyüket az Apáca Show-ra

2017. SZEPTEMBER 15.
Négyezren már megváltották jegyüket az Apáca Show-ra

Hatalmas az érdeklődés a Szegedi Szabadtéri produkciójára: már egy teltháznyi belépőt megvásároltak a nézők a jövő augusztusi programra. Az előadást Szente Vajk állítja színre.

A 90-es évek ikonikus filmvígjátékból készült a Westenden és a Broadway-n nézők millióit meghódító musicalsiker, az Apáca Show, melyet itthon jövő nyáron láthat először a közönség. Augusztus 10-én a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatja be a Dóm téri fesztivál és a Zikkurat Ügynökség a szuperprodukciót. 

Már most óriási érdeklődés kíséri a készülő előadást: egy teltháznyi, vagyis több mint 4000 jegy már gazdára talált - pedig még csak másfél hónapja árulja a belépőket a Szabadtéri. Ráadásul eddig szinte semmit sem lehetett tudni az Apáca Show-ról. 

Egy nagyon fontos információ azonban már nyilvános: a darabot Szente Vajk állítja majd színre. A fiatal magyar színházi generáció egyik legsokoldalúbb tagja színészként, rendezőként és íróként is közreműködött már számos előadásban, és a Magyarország, szeretlek! című műsorból is sokaknak ismerős lehet. Hatalmas és izgalmas lehetőségnek tartja, hogy az Apáca Show-val debütálhat a Dóm téri deszkákon. 

A musical vérpezsdítő, soul- és disco-dallamokkal fűszerezett zenéjét a nyolcszoros Oscar-díjas zeneszerző, Alan Menken írta, aki többek közt a Szépség és a Szörnyeteget, az Aladint, A kis hableányt és A Notre Dame-i toronyőrt is jegyzi. Az eddig hét nyelvre lefordított Apáca Show-t 18 országban, minden kontinensen játszották már, több mint 6millió ember előtt. Az amerikai lapok már a 2006-os tengerentúli bemutató után úgy nyilatkoztak a darabról, mint ami egészen biztosan klasszikus lesz. 2011-ben öt kategóriában is Tony-díjra jelölték az eredeti Broadway-produkciót, többek közt a legjobb musical címre is esélyes volt. 

Az Apáca Show központi karaktere a diszkódíva Deloris van Cartier, akinek élete meglepő fordulatot vesz, amikor tanúja lesz egy gyilkosságnak. Védőőrizete során olyan helyen kell bujkálnia, ahol halálbiztos, hogy senki sem találja meg: egy  apácazárdában. Itt barátságot köt a többi nővérrel, sőt tehetségével felvirágoztatja a zárda unalmas kórusát, ezzel lehengerelve a híveket is. A múlt azonban természetesen újra megkavarja az életét. A történet a barátság és a zene minden bonyodalmat legyőző erejéről szól.  

A bemutató után augusztus 11-én, 12-én, 17-én és 18-án is látható lesz a darab Szegeden. A Szabadtéri vezetősége abban bízik, hogy a szegedi Apáca Show méltó folytatása lesz a szintén világhírű film alapján született és popslágerekkel hódító Mamma Mia!-nak, melyet négy egymást követő évben is tomboló siker fogadott a Dóm téren.

banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
banner
További hírek
news
Koncertműsort hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Különleges koncertek sorával bővül a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös programkínálata. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon hat színvonalas est, köztük Bródy János, Fenyő Miklós, Mozi Swing, Popmúzeum, Dés László és a Stanley Jordan Quartet kínál minőségi kikapcsolódást a zenekedvelőknek.

Továbbarrow

news
A 17. század szuperhőseit hozza el a Dóm térre: Szente Vajk rendezi A 3 testőrt

Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezi a Szegedi Szabadtéri Játékok új bemutatóját. Szente Vajk friss megközelítésben, a Dóm tér kiváló adottságainak teljeskörű kihasználásával állítja színpadra A 3 testőr című musicalt 2025-ben.

Továbbarrow

news
Meghirdette Dóm téri programjait a Szegedi Szabadtéri Játékok

Négy nagyszabású produkció várja a nézőket 2025-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri játszóhelyén. Hazánk legnagyobb színpadára visszatérnek az Ezeregy éjszaka és a Rebecca musicalek, színpadra kerül A cigánybáró című operett, új, önálló produkcióként pedig a Fesztivál bemutatja A 3 testőr című musicalt.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás