szesza-logo

Már készül a Titanic – elindultak a Broadway-musical próbái

2019. JÚNIUS 25.
Már készül a Titanic – elindultak a Broadway-musical próbái

Hatalmas lelkesedéssel indult a Titanic musical első próbája Somogyi Szilárd rendező vezetésével. A Broadway-sikert is aratott musical a Szegedi Szabadtéri Játékokon augusztus 9-én debütál, olyan formában, amit még sehol a világban nem láthattak, főbb szerepekben Veréb Tamással, Vágó Zsuzsival, György-Rózsa Sándorral, Szolnoki Tiborral, Détár Enikővel, Sándor Péterrel és Kerényi Miklós Mátéval.

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei musical-ősbemutatójára készülnek: elkezdődtek a Titanic budapesti termi próbái! A rendező, Somogyi Szilárd számos izgalmas részletet elárult a produkcióról.

 - A Titanic musicalt ugyanabban az évben mutatták be, mint a filmet – árulta el a rendező. – Azonban sok köztük a különbség, például egészen más a központi szerelmi szál: Vágó Zsuzsi és Veréb Tamás karakterei és a köztük szövődő szerelem is egészen más, mint amit korábban ismertünk.

A Dóm térre készülő hazai ősbemutató számos érdekességet tartogat.

 - Cselényi Nóra jelmeztervezővel igyekeztünk olyan visszaadni a korhangulatot, nemes anyagokat használva, de egy kicsit modernizált vonalvezetéssel – mondta el Somogyi Szilárd. – A jelmezek közül a szürrealitást egyedül a Végzet táncosai képviselik: ők sodorják a Titanicot a végzete felé, és élet-halál kérdésekben döntenek, a Sors istennőit idézve.

A különleges koreográfiákért Barta Viktória felel, a legendás hajót pedig Khell Csörsz varázsolja a színpadra. A díszlettervezőt és a rendezőt nemcsak az ikonikus részletek, mint például a hajóorr, a tat, a pazar lépcsősor és a parancsnoki híd inspirálta.

 - A tengerfenéken heverő roncsokról készült felvételek is nagy hatást gyakoroltak ránk – mesélte a rendező. – Ezeknek a felidézése azt az érzetet kelti, mintha már az induláskor kódolva lenne a Titanic végzete, mi pedig csak visszagombolyítottuk volna a sors fonalát.

A musical izgalmas zenéjében folyamatosan érezhető ez a feszültség, de számos komikus jelenetet is kap a közönség: ezeknek nagy részét a fiatal szerelmesek évődései mellett egy komikus házaspár, Détár Enikő és Kiss Zoltán civódásai adják. A hajó „ügyeletes mókamesterét” pedig Kerényi Miklós Máté alakítja.

Hangsúlyos a musicalben sok olyan mozzanat, mely a hajó és utasainak sorsát megpecsételi: a tulajdonos, Szolnoki Tibor és a tervező, György-Rózsa Sándor karakterei között kibontakozó ellentét, vagy a kapitány, Ottlik Ádám döntései. Olyan, mintha egyedül Sándor Péter, vagyis Barrett, a fűtő nem látná egyedül elsüllyeszthetetlennek az óceánjárót.

A nagyszabású produkciót összesen hat estén láthatja a közönség a Dóm téren: augusztus 9-én, 10-én, 11-én, 16-án, 17-én és 18-án.

banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
banner
További hírek
news
Új színházi előadások az Újszegedi Szabadtéri Színpadon!

Hat színházi előadás gazdagítja a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évadának műsorát. A kiváló vendégprodukciók sorában nagyszabású néptáncgála, két angolszász komédia, klasszikus operett, vígjáték zenével és francia bohózat is helyet kap az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Továbbarrow

news
Koncertműsort hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Különleges koncertek sorával bővül a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös programkínálata. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon hat színvonalas est, köztük Bródy János, Fenyő Miklós, Mozi Swing, Popmúzeum, Dés László és a Stanley Jordan Quartet kínál minőségi kikapcsolódást a zenekedvelőknek.

Továbbarrow

news
A 17. század szuperhőseit hozza el a Dóm térre: Szente Vajk rendezi A 3 testőrt

Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezi a Szegedi Szabadtéri Játékok új bemutatóját. Szente Vajk friss megközelítésben, a Dóm tér kiváló adottságainak teljeskörű kihasználásával állítja színpadra A 3 testőr című musicalt 2025-ben.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás