szesza-logo

Közönségtalálkozó az Ének az esőben stábjával

2017. JÚLIUS 6.
Közönségtalálkozó az Ének az esőben stábjával

Július 12-én, 17 órától kulisszatitkokról rántják le a leplet a tavalyi Dóm téri musicalsiker, az Ének az esőben új szereplői és az alkotók a REÖK-ben. Többek közt az is kiderül, milyen “megpróbáltatások” vezetnek a különleges színpadi esőztetéshez, a hollywoodi történet ikonikus jelenetében.

Szélesvásznú, látványos produkcióban varázsolják az alkotók a Dóm téri színpadra idén is Hollywood varázslatos, bájos világát: az Ének az esőbent július 14-én, 15-én és 16-án láthatják a nézők. Az előadás a Szegedi Szabadtéri és a Budapesti Operettszínház együttműködésében jött létre tavaly, és olyan nagy siker volt, hogy visszakövetelték a nézők. Filmszalagok, tárcsák alkotják azt a grandiózus stúdióhangulatot, amiben a darab játszódik. A hollywoodi musical visszarepít az álomgyár aranykorába, a romantikus randevúk és titkos csókok világába, a tollas kalapok, szűk tweedszoknyák, végtelen gyöngysorok és szabadesésű zsorzsettruhák, elegáns öltönyök és ballonkabátok rengetegébe. A látvány mellett pedig természetesen olyan pazar dalok szolgáltatják a nosztalgikus szórakozást, mint a Singing in the rain vagy a Good Morning. 

Idén új szereplőket láthat a Szabadtéri közönsége a produkcióban: Don Lockwoodként Adorjáni Bálint, Kathy Seldenként Bordás Barbara, Lina Lamontként pedig Kékkovács Mara csatlakozik a Dóm téri stábhoz. A REÖK közönségtalálkozóján tőlük valamint Kerényi Miklós Mátétól (Cosmo Brown), Harangozó Gyula rendezőtől és Somogyi Szilárd társrendezőtől tudhatunk meg kulisszatitkokat. Július 12-én, szerdán 17:00-tól várjuk az érdeklődőket a REÖK-ben. A közönségtalálkozó ingyenes.

banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
banner
További hírek
news
Jövőre is Rebecca – elővásárlási lehetőséggel

Elővásárlási lehetőséggel tér vissza az évad musicalszenzációja, a Rebecca! Sylvester Lévay és Michael Kunze musicaljét kirobbanó sikerrel mutatta be – szabad téren a világon elsőként – a Szegedi Szabadtéri Játékok.

Továbbarrow

news
Új színházi előadások az Újszegedi Szabadtéri Színpadon!

Hat színházi előadás gazdagítja a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évadának műsorát. A kiváló vendégprodukciók sorában nagyszabású néptáncgála, két angolszász komédia, klasszikus operett, vígjáték zenével és francia bohózat is helyet kap az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Továbbarrow

news
Koncertműsort hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Különleges koncertek sorával bővül a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös programkínálata. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon hat színvonalas est, köztük Bródy János, Fenyő Miklós, Mozi Swing, Popmúzeum, Dés László és a Stanley Jordan Quartet kínál minőségi kikapcsolódást a zenekedvelőknek.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás