szesza-logo

Fiatal csapat egy vérbeli krimiben - megvan a Rigoletto szereposztása

2017. NOVEMBER 30.
Fiatal csapat egy vérbeli krimiben - megvan a Rigoletto szereposztása

A világ egyik legnépszerűbb operájában Ludovik Kendi, Keszei Bori, László Boldizsár és Ádám Zsuzsanna éneklik a főszerepeket. Harangozó Gyula rendező, valamint Tihanyi Ildi és Náray Tamás tervezők gyönyörű fantáziavilágot álmodnak a Rigoletto színpadára, aminek történetét a mai krimik is megirigyelhetik.

Fiatal főszereplő csapattal, a Dóm téren új arcokkal kerül színre jövő nyáron Verdi egyik legnépszerűbb műve, a Rigoletto, amelyből még az is végig tud dúdolni egy fülbemászó dallamot, aki ritkán veti bele magát az operairodalomba. A La Donna è mobile, vagyis Az asszony ingatag című sláger a modern popkultúra szerves része, megszámolhatatlan reklám, film, sőt videójáték és futballmeccs rigmusok aláfestő zenéjét is adta már.  

Pavarotti világhírű előadásában az áriának húszmillió fős nézettsége van a Youtube-on, ami jóval több, mint rétegérdeklődés. 2018 nyarán, az évek óta közönségkedvenc László Boldizsár énekli a herceg szerepét. Őt bérgyilkossal megöletni Ludovik Kendi szeretné majd, vagyis a jóképű, sportolóból lett bariton bújik Rigoletto szerepébe. Kendi nemzetközi karriert futott be, tizenhárom, Ausztriában eltöltött év után költözött Magyarországra.  

Szegeden kezdte pályafutását, majd egészen a bécsi Staatsoperig jutott, és a Szegedi Szabadtéri nézői előtt sem ismeretlen Keszei Bori, aki Gildát, Rigoletto szerelmes lányát alakítja majd az előadásban. A bérgyilkos Sparafucile húgát, Maddalénát a Szegeden végzett operista, Ádám Zsuzsanna énekli. A fiatal énekesnő az elmúlt hetekben nagyot ment nemzetközi porondokon. Második díjat vett át egy düsseldorfi énekversenyen, a bécsi Schlossteaterben ünnepelték egy nemzetközi operaverseny finalistájaként, valamint Milánóban fődíjat és a bresciai operaházban különdíjat nyert el. Sparafucilét a csodálatos basszus hang, Kiss András alakítja majd. 

A hazai operaélet két neves művésze, Kalmár Magda és Kováts Kolos - mindketten Kossuth- és Liszt Ferenc-díjasok - is szerepet vállaltak a Verdi-operában. Kalmár Magda Giovannát, Gilda bizalmasát fogja énekelni, míg Kováts Kolos Monterone gróf lesz.  

A produkciót Harangozó Gyula állítja színpadra. A műfaj és a darab hagyományait tiszteletben tartva szeretne olyan impozáns fantáziavilágot létrehozni, ami térben és időben kötetlen. Alkotótársainak is szabadkezet adott tehát. Az előadás látványvilágáért összeszokott és a Dóm téri színpadot jól ismerő páros felel. 

A díszletet a Szabadtérin már többször alkotó Tihanyi Ildire bízta, aki a jelmezeket a népszerű divattervezővel, Náray Tamással álmodja majd meg. A három évvel ezelőtti operaprodukció, Az álarcosbál emlékezetes, csillogó, jeges látványvilágát is nekik köszönhetjük. A Rigoletto egy hatalmas báli képpel indul, ez pedig csodás lehetőség arra, hogy szárnyalhasson a tervezői fantázia, és akár egy pazar divat show is megszülethessen benne. 

A Rigoletto június 29-én nyitja a Szegedi Szabadtéri Játékok 2018-as évadát, és másnap is láthatják a nézők. 

Az opera története:

Verdi operája Victor Hugo drámája, A király mulat nyomán született. A színmű bemutatója botrányba fulladt, a konzervatív körök - akiket pellengérre állított - letiltatták a színpadról. Húsz évvel később, Verdi librettistája írta át a történetet, és már így nyújtotta át a zeneszerzőnek komponálásra. Rigoletto, a mantovai herceg éles eszű udvari bolondja elzárva tartja lányát, Gildát, hogy megóvja őt az udvar intrikáitól. Ám a sármos herceg így is elcsábítja a lányt. Mikor erre Rigoletto rájön, bosszút esküszik, és felfogadja a herceg megölésére Sparafucilét, a bérgyilkost. A történet azonban tragikus fordulatot vesz. 

 

 

banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
banner
További hírek
news
Koncertműsort hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Különleges koncertek sorával bővül a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös programkínálata. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon hat színvonalas est, köztük Bródy János, Fenyő Miklós, Mozi Swing, Popmúzeum, Dés László és a Stanley Jordan Quartet kínál minőségi kikapcsolódást a zenekedvelőknek.

Továbbarrow

news
A 17. század szuperhőseit hozza el a Dóm térre: Szente Vajk rendezi A 3 testőrt

Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezi a Szegedi Szabadtéri Játékok új bemutatóját. Szente Vajk friss megközelítésben, a Dóm tér kiváló adottságainak teljeskörű kihasználásával állítja színpadra A 3 testőr című musicalt 2025-ben.

Továbbarrow

news
Meghirdette Dóm téri programjait a Szegedi Szabadtéri Játékok

Négy nagyszabású produkció várja a nézőket 2025-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri játszóhelyén. Hazánk legnagyobb színpadára visszatérnek az Ezeregy éjszaka és a Rebecca musicalek, színpadra kerül A cigánybáró című operett, új, önálló produkcióként pedig a Fesztivál bemutatja A 3 testőr című musicalt.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás