szesza-logo

Szabadtéri-bérlethez ajándék Gregor-album

2015. DECEMBER 4.
Szabadtéri-bérlethez ajándék Gregor-album

Továbbra is kedvezménnyel válthatók meg a Dóm téri előadásokra szóló bérletek. Sok néző karácsonyi meglepetésnek szánja őket. A bolygó hollandi előadást tartalmazó összeállítások mellé most Gregor Józsefről szóló színes album jár ajándékba.



Olyan népszerűek a Szegedi Szabadtéri kedvezményes karácsonyi bérletei, hogy közönségnyomásra a már bejelentett hatféle konstrukció mellé nemrég új párosításokat hirdetett meg a fesztivál. Ezeket már meg lehet vásárolni a jegyirodán és az interneten is, így még bőven van idő elrejteni a meglepetéseket a szekrény mélyére, majd betenni őket a karácsonyfa alá.

Sokan szerették volna úgy kombinálni a belépőket, hogy azokra a produkciókra jussanak be, amelyek most először láthatók a Dóm téri színpadon, úgyhogy jövő héttől már ez az opció is kedvezményesen, bérletben áll rendelkezésre. A bolygó hollandi, a Drakula utolsó tánca, az Én és a kisöcsém és az Ének az esőben bemutató estéire szóló összevont tikett már 14000 forintért megváltható. A másik új verzió az erdélyi vámpírgróf izgalmas történetét feldolgozó táncprodukció és az örökzöld dallamokkal átszőtt, vidám musical, az Én és a kisöcsém második előadásait tartalmazza.

Az új bérletek mellett továbbra is választhatók a korábban meghirdetett konstrukciók. A musicalbérlet a két visszatérő sikerdarabot, a Mamma Miát! és A nyomorultakat illetve az új szuperprodukciót, az Ének az esőbent is tartalmazza. Ezt már 12800 forintért is meg lehet vásárolni. Az ABBA-musical párosítható az Ének az esőben vasárnapi előadásával és mindkét Drakula utolsó tánca időponttal is. A legkedvezőbb árú párosítás csupán 6600 Ft. Az Én és a kisöcsém azzal A bolygó hollandival kapható párban, amelyben a világhírű énekes, a brit Got Talent első győztese, Paul Potts is fellép majd. A nagy kedvenc évados bérlet, amely tartalmazza mind a hét produkciót, most is választható, méghozzá már 25750 forinttól.

Azok a nézők, akik a jegyirodán váltják meg páros bérleteiket, továbbra is plusz ajándékokat kapnak. Mától A bolygó hollandi előadást is tartalmazó bérletek mellé Hollósi Zsolt Gregor Józsefről szóló exkluzív, kétszáz oldalas albumát adják a vásárlóknak. Szeged Kossuth-díjas operaénekese idén töltötte volna be 75. életévét, míg a Szegedi Szabadtéri jövőre lesz 85 éves.
banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
banner
További hírek
news
Új színházi előadások az Újszegedi Szabadtéri Színpadon!

Hat színházi előadás gazdagítja a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évadának műsorát. A kiváló vendégprodukciók sorában nagyszabású néptáncgála, két angolszász komédia, klasszikus operett, vígjáték zenével és francia bohózat is helyet kap az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Továbbarrow

news
Koncertműsort hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Különleges koncertek sorával bővül a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös programkínálata. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon hat színvonalas est, köztük Bródy János, Fenyő Miklós, Mozi Swing, Popmúzeum, Dés László és a Stanley Jordan Quartet kínál minőségi kikapcsolódást a zenekedvelőknek.

Továbbarrow

news
A 17. század szuperhőseit hozza el a Dóm térre: Szente Vajk rendezi A 3 testőrt

Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezi a Szegedi Szabadtéri Játékok új bemutatóját. Szente Vajk friss megközelítésben, a Dóm tér kiváló adottságainak teljeskörű kihasználásával állítja színpadra A 3 testőr című musicalt 2025-ben.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás