szesza-logo

Színes albumok a karácsonyi Szabadtéri-bérletek mellé

2015. NOVEMBER 3.
Színes albumok a karácsonyi Szabadtéri-bérletek mellé

Idén nem lesz olyan karácsonyfa, amely alatt ne lenne Szabadtéri-bérlet! A hatféle, kedvezményes konstrukció között található musical- és az évad összes előadását tartalmazó összeállítás is. Most különböző meglepetéseket is kapnak a vásárlók a fesztivál ünnepi akciójában: e héttől például képes ismeretterjesztő albumokat többféle témában.



Évek óta óriási népszerűségnek örvendenek a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaira szóló bérletek, ha karácsonyi ajándékról van szó. Idén talán már nem is lesz olyan karácsonyfa Szegeden, amely alatt a Szentestén ne lapulna ott egy-egy, több produkcióra szóló belépő.

Ebben az évben először a múlt szombati Lámpás Séta rendezvényen volt alkalmuk a nézőknek bérletet váltani, és már azonnal éltek is a lehetőséggel. Az első 2016-os bérlet tulajdonosa Nyáriné Kószó Katalin, aki közvetlenül az esti bejelentés után megvásárolta a jövő évi musicalekre szóló konstrukciót. A bejelentés pillanatában már a jegypénztárnál állt, mert – mint mondja – mindig szereti időben biztosítani maguknak a helyet a nézőtéren, jó, ha nem kell szezon előtt azon izgulni, vajon szabadok-e még a szokásos székek.

Többféle konstrukció közül választhatnak a nézők ebben az évben is. A musicalbérlet a két visszatérő sikerdarabot, a Mamma Miát! és A nyomorultakat illetve az új szuperprodukciót, az Ének az esőbent is tartalmazza. Ezt már 12800 forintért is meg lehet vásárolni. Az ABBA-musical párosítható az Ének az esőben vasárnapi előadásával és mindkét Drakula utolsó tánca időponttal is. A legkedvezőbb árú párosítás csupán 7050 Ft. Az Én és a kisöcsém azzal A bolygó hollandival kapható párban, amelyben a világhírű énekes, Paul Potts is fellép majd. A nagy kedvenc évados bérlet, amely tartalmazza mind a hét produkciót, most is választható, méghozzá már 25750 forinttól.

A fesztivál különleges akciójában a bérletek mellett apróságokkal is örömet okozhatunk családtagjainknak, barátainknak. A mai naptól egészen az ünnepekig különböző meglepetések járnak ajándékként azoknak a vásárlóknak, akik legalább két bérletet vesznek a REÖK-ben található jegyirodán. Elsőként többféle, színes, ismeretterjesztő albummal lesznek gazdagabbak a Szabadtéri vásárlói. A készlet erejéig választhatnak többek közt Hetven csoda Kínából, a Hetven történelmi város vagy épp A világ mérges kígyói c. kötetek közül.

IMG 7695

IMG 7721

Szegedinemzeti
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Szegedinemzeti
További hírek
news
Új színházi előadások az Újszegedi Szabadtéri Színpadon!

Hat színházi előadás gazdagítja a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évadának műsorát. A kiváló vendégprodukciók sorában nagyszabású néptáncgála, két angolszász komédia, klasszikus operett, vígjáték zenével és francia bohózat is helyet kap az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Továbbarrow

news
Koncertműsort hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Különleges koncertek sorával bővül a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös programkínálata. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon hat színvonalas est, köztük Bródy János, Fenyő Miklós, Mozi Swing, Popmúzeum, Dés László és a Stanley Jordan Quartet kínál minőségi kikapcsolódást a zenekedvelőknek.

Továbbarrow

news
A 17. század szuperhőseit hozza el a Dóm térre: Szente Vajk rendezi A 3 testőrt

Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezi a Szegedi Szabadtéri Játékok új bemutatóját. Szente Vajk friss megközelítésben, a Dóm tér kiváló adottságainak teljeskörű kihasználásával állítja színpadra A 3 testőr című musicalt 2025-ben.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás