szesza-logo

A Játékok legfrissebb hírei - 2007.05.03.

2007. MÁJUS 4.
A Játékok legfrissebb hírei - 2007.05.03.

Harminc gyerekszereplő Eszenyi Marica grófnőjében

Az operett rendezője Szegeden választotta ki az ifjú fellépőket
Hírlevél
2007. május 03.

Eszenyi Enikő, a Szegedi Szabadtéri Játékok idei műsorának kiemelt produkciója, a Marica grófnő rendezője a napokban válogatást tartott Szegeden. A művésznő Kálmán Imre örökzöld operettjéhez keresett 3-12 év közötti gyermekfellépőket. A kiválasztottak olyan hírességekkel játszhatnak majd együtt, mint Lukács Gyöngyi, világhírű operaénekes, valamint Nagy Ervin és Pindroch Csaba színművészek.

A válogatáson sok jelentkező akadt, akik közül Eszenyi 30 gyermeket válogatott ki. A 3 és 12 év közötti ifjú néptáncosokat főként színészi szerepre szánta a rendező, de kíváncsi volt énektudásukra is. Az operett egyik jelenetében ugyanis, amikor Marica grófnő visszatér szülőhelyére, a falu apraja-nagyja fogadja őt. Eszenyi több, kifejezetten tehetséges énekesnek bizonyuló gyermeket is talált, ezért úgy döntött, hogy megmutatja a gyerekszereplőket Kálmán Imre eredeti elképzelése szerint.

A Szegedi Szabadtéri Játékok Kálmán Imre születésének 125. évfordulója alkalmából tűzi műsorra a zeneszerző közkedvelt darabját, a Marica grófnőt. Az előadások időpontjai: július 27., 28., 29.

 

banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
banner
További hírek
news
Új színházi előadások az Újszegedi Szabadtéri Színpadon!

Hat színházi előadás gazdagítja a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évadának műsorát. A kiváló vendégprodukciók sorában nagyszabású néptáncgála, két angolszász komédia, klasszikus operett, vígjáték zenével és francia bohózat is helyet kap az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Továbbarrow

news
Koncertműsort hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Különleges koncertek sorával bővül a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös programkínálata. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon hat színvonalas est, köztük Bródy János, Fenyő Miklós, Mozi Swing, Popmúzeum, Dés László és a Stanley Jordan Quartet kínál minőségi kikapcsolódást a zenekedvelőknek.

Továbbarrow

news
A 17. század szuperhőseit hozza el a Dóm térre: Szente Vajk rendezi A 3 testőrt

Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezi a Szegedi Szabadtéri Játékok új bemutatóját. Szente Vajk friss megközelítésben, a Dóm tér kiváló adottságainak teljeskörű kihasználásával állítja színpadra A 3 testőr című musicalt 2025-ben.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás