szesza-logo

A Vadasparkban lazíthattak a Szabadtéri szereplői

2011. NOVEMBER 4.
A Vadasparkban lazíthattak a Szabadtéri szereplői

Exkluzív „idegenvezetés” állatsimogatással és látványetetéssel – ez várta a Szegedi Vadasparkban péntek délelőtt a Valahol Európában gyerekszereplőit. A Szegedi Szabadtéri Játékok augusztus 12-én színre kerülő musical bemutatójában közel nyolcvan gyerek van színpadon.

vadaspark„Felmérések bizonyítják, hogy a gyerekek 40-60 másodpercig tudnak teljesen mozdulatlanok maradni. Az előadás egyik próbáján erre kértem az egyik gyerekszereplőt, aki öt percig meg se rezdült. Hihetetlen fegyelmezettek”– mondja Béres Attila, a Valahol Európában rendezője.

Közel nyolcvan gyerek próbálja hetek óta a Szegedi Szabadtéri Játékok idei utolsó bemutatóját. A felnőtt szereplőket gyakran megszégyenítő állóképességgel és koncentrációval kemény, fárasztó munkát folytatnak nap mint nap, hosszú órákon keresztül. Legtöbbjüknek ráadásul ez az első színpadi szereplése. A Tanítót játszó Pindroch Csaba élménye, hogy a Kuksit megformáló Grünwald Dávidnak próbált vicceket mesélni az egyik próbán, a 11 éves kisfiúnak azonban arcizma sem rándult. „Ő már benne volt a szerepben, és látszott, hogy nagyon koncentrál. Akkor egy kicsit elszégyelltem magam.” A kemény munkát péntek délelőtt különleges pihenéssel igyekezett meghálálni a gyerekeknek a Szegedi Vadaspark. Exkluzív, csak nekik szóló „idegenvezetés” várta őket az állatkertben, látványetetéssel és állatsimogatással kiegészülve. Amíg a gyerekek élvezték a kivételes lehetőséget, Bátyai Edina, a szabadtéri igazgatója, Veprik Róbert, a vadaspark igazgatója és Béres Attila tartott sajtótájékoztatót Mácsai Pál, Pindroch Csaba, Keresztes Tamás és Kátai István színészek részvételével. Veprik Róbert kiemelte: a dóm téri fesztivál és a szegedi állatkert – melyek között a szakmai kapcsolat évek óta szoros – közös célja, hogy Szeged ne csak egynapos turisztikai látványosság legyen. Ha lehetőségük van arra, hogy a művészeknek is kikapcsolódást jelentő programot nyújtsanak, szívesen invitálják meg őket különleges programokra.

Bátyai Edina hangsúlyozta, hogy ekkora gyerektömeggel még sosem látogattak ki a Vadasparkba, ez mindenképpen rekordnak számít. Béres Attila pedig köszönetét fejezte ki, hogy a gyerekek kaphatnak is valamit, azontúl hogy adnak majd a közönségnek.

A Valahol Európában augusztus 12-én, 13-án, 14-én, 19-én, 20-án és 21-én kerül színre a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a fent említetteken kívül olyan kitűnő színészek főszereplésével mint Alföldi Róbert, Tompos Kátya, Szőcs Artur és Szarvas József. Az első két előadásra a jegyeket elkapkodták, a többire is összesen már csak pár száz belépő maradt szabadon.

Szegedinemzeti
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
Szegedinemzeti
További hírek
news
Új színházi előadások az Újszegedi Szabadtéri Színpadon!

Hat színházi előadás gazdagítja a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évadának műsorát. A kiváló vendégprodukciók sorában nagyszabású néptáncgála, két angolszász komédia, klasszikus operett, vígjáték zenével és francia bohózat is helyet kap az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Továbbarrow

news
Koncertműsort hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Különleges koncertek sorával bővül a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös programkínálata. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon hat színvonalas est, köztük Bródy János, Fenyő Miklós, Mozi Swing, Popmúzeum, Dés László és a Stanley Jordan Quartet kínál minőségi kikapcsolódást a zenekedvelőknek.

Továbbarrow

news
A 17. század szuperhőseit hozza el a Dóm térre: Szente Vajk rendezi A 3 testőrt

Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezi a Szegedi Szabadtéri Játékok új bemutatóját. Szente Vajk friss megközelítésben, a Dóm tér kiváló adottságainak teljeskörű kihasználásával állítja színpadra A 3 testőr című musicalt 2025-ben.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás