szesza-logo

Elindult a bérletértékesítés a Szegedi Szabadtérire

2013. OKTÓBER 25.
Elindult a bérletértékesítés a Szegedi Szabadtérire

Meghirdette bérletkonstrukcióit a Dóm téri fesztivál, október 26-tól meg is lehet őket vásárolni. A szóló jegyek értékesítése később indul, de foglalni már lehet.

A Csárdáskirálynőt és a Háry Jánost illetve a Zorba, a görögöt, a Csárdáskirálynőt és az Elfújta a szelet lehet idén bérletben megnézni a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Szokás szerint minden műfaj képviselteti magát a konstrukciókban.

Évek óta népszerű karácsonyi ajándéknak számítanak a bérletek, sokan lepik meg szeretteiket a nyári előadásokra szóló belépőkkel. A Szabadtéri arra számít, idén is beindul a roham, hiszen az új műsor elnyerte a leendő közönség tetszését.

Azért is érdemes bérletet váltani, mert 10 százalékkal kedvezőbb árat jelent, ha valaki nem csak szóló jegyben gondolkozik. A Fesztivál 2 elnevezésű bérletet – mely a Kálmán-operettet és a Kodály-daljátékot tartalmazza – már 5940 forintért is meg lehet venni. A Fesztivál 1-es bérlet pedig, mely az operettre, a táncra és a musicalre jogosít belépést, már 9270 forintért megválható. A jegyértékesítés a későbbiek folyamán kezdődik, ám jó hír, hogy már holnaptól lehet helyeket foglalni bármelyik előadásra.

 A bérletárakról itt tájékozódhat.

banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
banner
További hírek
news
Jövőre is Rebecca – elővásárlási lehetőséggel

Elővásárlási lehetőséggel tér vissza az évad musicalszenzációja, a Rebecca! Sylvester Lévay és Michael Kunze musicaljét kirobbanó sikerrel mutatta be – szabad téren a világon elsőként – a Szegedi Szabadtéri Játékok.

Továbbarrow

news
Új színházi előadások az Újszegedi Szabadtéri Színpadon!

Hat színházi előadás gazdagítja a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évadának műsorát. A kiváló vendégprodukciók sorában nagyszabású néptáncgála, két angolszász komédia, klasszikus operett, vígjáték zenével és francia bohózat is helyet kap az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Továbbarrow

news
Koncertműsort hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Különleges koncertek sorával bővül a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös programkínálata. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon hat színvonalas est, köztük Bródy János, Fenyő Miklós, Mozi Swing, Popmúzeum, Dés László és a Stanley Jordan Quartet kínál minőségi kikapcsolódást a zenekedvelőknek.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás