szesza-logo

Székhelyi újra Szegeden “szimatol”

2016. JÚLIUS 4.
Székhelyi újra Szegeden “szimatol”

Izgalmas krimi érkezik az újszegedi ligetbe hétvégén, melyben Székhelyi József is szerepel. Agatha Christie népszerű művében válik egyszerre gyanússá és a nyomok szakértőjévé a volt szegedi direktor.

Régi kedves ismerőst köszönthetnek a szegedi színházrajongók idén az Újszegedi Szabadtéri Színpadon, hiszen Az egérfogó című előadás főszereplőjeként Székhelyi József érkezik a ligetbe.

Arra a kérdésre, hogy mit játszik az izgalmas produkcióban, a szegediek által már megszokott, humoros stílusában azonnal rávágta: “Gyanúsítottat, természetesen…” Elmondta, a darabban az igazi, klasszikus krimilogika szerint mindenki gyanús lesz egy idő után. “Nagyon ügyesen szerkesztett darab! Londonban hatvanhárom éve mutatták be és annyira sikeres, hogy azóta játsszák megszakítás nélkül. Ráadásul ott többezer előadáson keresztül sikerült az a bravúr, hogy a főszereplő titoktartásra tudta inteni a nézőket, hogy a következő esték közönsége se tudjon meg semmit előre.”

A volt szegedi direktor szerint az általa játszott Mr. Paravicini karaktere azért különösen izgalmas, mert egy idegen ember, egy olyan figura, aki remekül pozícionálja magát, hogy rögtön gyanússá váljon a többiek szemében, holott tulajdonképpen csupa véletlen folyamán csöppen bele a történetbe.

“Úgy szoktam fogalmazni, hogy én vagyok a legszegedibb nem szegedi - mondja, amikor szeretett városáról kérdezzük. - A szívem mindig visszahúz, ezer szállal kötődöm ide. Ez egy öregkori szerelem, hazajönni mindig furcsa, de nagyon szívmelengető érzés. Bízom benne, hogy a szegedi közönség is imádni fogja a darabot, amivel megajándékozzuk őket.”

A népszerű krimiíró, Agatha Christie egyik ismert történetével kezdődik tehát a felhőtlen szórakozás az idei nyáron Újszegeden, július 8-án és 9-én. A Veres1 Színház darabja Schlanger András rendezésében kerül színre. Székhelyi József mellett további szerepekben többek közt Verebes Lindát, Pál Tamást, Dósa Mátyást és Mohai Tamást köszönthetik a nézők.

A történet szerint a fiatal Ralston-házaspár panziójában vagyunk, távol az emberektől, a világtól. Abban a zárt játéktérben, a hótorlaszok közé ékelt, bűnügyi laboratóriumban, amelynek az írónő, szokás szerint, még a telefonvezetékét is elvágta. Egyelőre csak azt tudjuk, hogy a Culver utcában megöltek egy nőt. Kiderül, hogy a gyilkosnak a panzió lakói között kell lennie.

banner
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
Youtube
banner
További hírek
news
Koncertműsort hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok!

Különleges koncertek sorával bővül a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös programkínálata. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon hat színvonalas est, köztük Bródy János, Fenyő Miklós, Mozi Swing, Popmúzeum, Dés László és a Stanley Jordan Quartet kínál minőségi kikapcsolódást a zenekedvelőknek.

Továbbarrow

news
A 17. század szuperhőseit hozza el a Dóm térre: Szente Vajk rendezi A 3 testőrt

Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezi a Szegedi Szabadtéri Játékok új bemutatóját. Szente Vajk friss megközelítésben, a Dóm tér kiváló adottságainak teljeskörű kihasználásával állítja színpadra A 3 testőr című musicalt 2025-ben.

Továbbarrow

news
Meghirdette Dóm téri programjait a Szegedi Szabadtéri Játékok

Négy nagyszabású produkció várja a nézőket 2025-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri játszóhelyén. Hazánk legnagyobb színpadára visszatérnek az Ezeregy éjszaka és a Rebecca musicalek, színpadra kerül A cigánybáró című operett, új, önálló produkcióként pedig a Fesztivál bemutatja A 3 testőr című musicalt.

Továbbarrow

Copyright © 2024

Kövessen minket!

FacebookInstagramYouTube

További információk

HÍrlevél Feliratkozás